Kutyaágy, avagy a kutyák igényeiről általában

A kutyaágyakról általában

Nyilvánvalóan a legtöbb gazdi abszolút tisztában van azzal a ténnyel, hogy elképesztően fontos az, hogy a kis jószáguk minőségi időt tudjon eltölteni alvással, ehhez pedig egészen biztosan szüksége lesz a kis jószágnak egy elképesztően kényelmes, abszolút komfortos és az igényeinek maximálisan megfelelő fekhelyre. Ugyanis bár nem is gondolnánk, de a kutyusoknak is éppen olyan fontos a kényelem és a komfort érzett, mint az embereknek. Ezért szintén igazán nagy idő befektetést és gondoskodást igényel a leginkább megfelelő kutyaágy kiválasztása. Hiszen mint tudjuk, a kis kedvenceink életének viszonylag nagy százalékát teszi ki pusztán az alvás léte, jóformán a nap 24 órájából, minimum 12 órát alvással töltenek és még emellett legalább 5-7 órát pihennek, hogy a maradék pár órában aktivitást tudjanak nyújtani. Természetesen nehéz úgy kutyaágyat választani, hogy tulajdonképpen fogalmunk sincs arról, hogy az igénylő fél, vagyis a kutyus miről is álmodik, és milyen szükségletei vannak az alvást és a pihenést illetően. A legtöbb esetben még az ideális méretet talán- talán el tudjuk találni és talán még azt is, hogy melyik anyag lehet kényelmes a kutyusnak, de azt már jócskán nehezebb eltalálni, hogy vajon milyen formájú lenne számára a legkényelmesebb alternatíva. Mindenesetre megpróbáltam utána járni annak, hogy milyen fekhely lehet a legideálisabb a kutyáknak és mi, amire szükségük lehet a pihenésük során. Az alábbiakban erről szeretnék röviden értekezni.

A megfelelő kutyaágy kiválasztása, avagy mire vágyik a kutyus

Az alapvető probléma úgy hiszem az, hogy olyan hatalmas választékkal rendelkezik az erre a kérdéskörre kialakított piac, hogy valójában nem is igazán tudok a választékok sokaságában eligazodni ezért a bőség zavara lehetetleníti el leginkább a választásunkat. Számos féle-fajta kutyaágy van melyek közül igencsak nehéz kiválasztani a leginkább megfelelő alternatívát. Létezik kerek, szögletes, fánk alakú, ovális kialakítású, kanapé formájú, vagy egy egészen önálló kuckó alakú megoldás is. Anyagában is számos választék van, ugyanis van olyan mely antibakteriális, ami kosztaszító, vagy olyan puha plüss anyagból készült melybe öröm feküdni a kis jószágnak és akkor még nem is beszéltünk a mintázatról és a színekről, melyek pusztán már csak a mi ízlésünk és dizájnunk kérdése. Amikor a választásra kerül sor rendkívül fontos, hogy elsősorban a kutya igényeit tartsuk szem előtt és semmiképpen ne a sajátunkat. Figyelembe kell vennünk a kutyánk életkorát, alvási szokásait, méreteit, hiszen ezekhez megfelelően tudjuk kiválasztani a megfelelő fekhelyet. Az első és talán legfontosabb szempont a kutya mérete mellett, mely már alapvetően leszűkíti a széles választékot, a kutyus alvás igényeinek a felmérése. Érdemes napokon keresztül figyelni, hogy milyen pozícióban fekszik a kis kedvencünk alvás közben. Amennyiben hosszan elnyúlva fetreng, nyilvánvalóan arra van szüksége, hogy egy hatalmas ágyon kinyúlva feküdhessen. Amennyiben pedig kuporodik és szinte magzat pózban fekszik, akkor pedig valószínűleg nem szükséges hatalmas ágy a számára. Alapvetően a kutyaágy lemérése nem is bonyolult feladat, a kutyus kedvenc alvás pozíciójában való fekvését le kell mérnünk és ehhez még egy plusz 10-15 centit kell adnunk és így megkapjuk a megfelelő méreteket a kutyaágyhoz. Természetesen ez a mérési technika elsősorban felnőtt, kifejlett kutyusoknál működik, amennyiben kölyökkutyáról beszélünk abban az esetben az ideális felnőtt kori méretének a méreteit kell számításba venni. Egyébként a felnőtt kutyák esetében a méret és az alvás pozíció mellett érdemes még az esetleges egészségügyi problémákat is figyelembe venni ugyanis példának okáért azok a kutyusok, akik ízületi problémával küzdenek, a legtöbb esetben speciálisabb fekhelyet igényelnek. Példának okáért léteznek olyan specifikus memória habos fekhelyek, melyek felveszik a kutyus alakját alvás közben ezáltal valami elképesztet kényelmes alvási pozíciót tudnak találni, mely bizonyos esetekben mérsékelheti a felmerülő ízületi problémákat.

Kutyaágy szempontok

 Ezen felül pedig érdemes még arra is oda figyelni, hogy az anyaga viszonylag könnyen tisztható legyen az adott fekhelynek, hiszen ezzel valószínűleg nekünk kell majd meg küzdenünk és bizony ezek a kutyaágyak komoly és rendszeres tisztítást igényelnek a teljes higiénia jegyében. Így mindenképpen. érdemes arra oda figyelni, hogy tényleg olyan fekhelyet válasszunk, mely egyrészt abszolút megfelel a mi ízlés világunknak és dekor igényeinek, de emellett a kutyus igényeit is maximálisan kielégít és komfortossá teszi a mindennapos alvását.

Scroll to top