A háziállat tartás, avagy a felelősségérzet kialakítása

Háziállat tartás felelősségteljesen

Amikor a párom folyton azzal ostromolt, hogy szeretne már kisbabát az a világmegváltó ötlet merült fel bennem, hogy első lépésként kezdjük kicsiben a felelőségvállalást, vegyünk egy kutyust, gondoskodjunk róla, és amikor már egy háziállat életéért tudunk maximálisan felelősséget vállalni, bele vághatunk a baba projektbe is. Így hát elhatároztuk, hogy veszünk egy kis huskyt és gondját viseljük. Bár úgy hiszem koránt sem voltunk felkészülve a háziállattartás feladatára.

 Mondanom sem kell újdonsült gazdikként szinte mindenben teljesen bizonytalanok voltunk. Természetesen most már tudom, hogy ez abszolút érthető, hiszen egy olyasfajta felelősség zúdult hirtelen a nyakunkba, amiről addig azt sem tudtuk, hogy létezik. Hirtelen már nem csupán önmagunkért, de egy másik élőlény életéért és egészségéért is felelőssé váltunk. Az első pár hét tulajdonképpen azzal telt, hogy szinte mindentől megijedtünk, ha nem úgy lélegzett, ahogy megszoktuk, ha nem azt eszi amit szokott, ha alszik folyvást ellenőriztük rendes e a légzése, akár csak egy kisbaba esetében. Ez a reakció nyilván abszolút természetes de a megnyugvás érdekében ilyenkor a háziállat portál nagy segítségünkre lehet. Hiszen a felesleges pánikolás helyett, bármi adódik csak felnézünk az adott weboldalra és azonnal cikkek százait találjuk a kutya-macska tartásról. Továbbá a háziállat portál nem csupán egy információt közlő weboldal hanem egyfajta online közösség is, ahol gazdik oszthatják meg a tapasztalataikat egymással, illetve lehetőség nyílik arra is, hogy felvegyék egymással a kapcsolatot és megkereshessék a hozzájuk legközelebb élő játszópajtásokat. Továbbá ha felmerül egy adott probléma akár szakértőktől is kérhetünk segítséget, akik minden esetben készségesen válaszolnak. A háziállat portál tulajdonképpen egy nagy család, ahol mindenki segít a másiknak és útmutatást nyújt ahhoz, hogy végül a lehető legjobb gazdivá válhassunk!

A háziállattartáshoz gyors segítség, avagy a pet4you közösség

Mint már a fentiekben is említettem a Pet4you közösség, olyan akár egy hatalmas online család, ahol mindenki támogatja és segíti a másikat, legyen szó arról, hogy milyen kutyatápot érdemes venni, vagy hogy melyik háziorvost ajánlják a legjobban. Tulajdonképpen bárkiben bármiféle kérdés felmerül egészen biztosan, hogy arra válaszra talál. Nekünk a kezdeti szakaszban nagyon sokat segített a háziállat portál használata hiszen ahányszor éppen pánikba estünk, ami azért be kell vallanom viszonylag gyakran fordult elő, azonnal felnéztünk a háziállat portál weboldalára és szinte azonnal találtunk az adott problémánkra megoldást. Több ízben előfordult, hogy szakember véleményére volt szükségünk és a Pet4you honlapján keresztül gyors választ is kaptunk. Továbbá számomra szintén nagyon hasznosnak bizonyult a fórum része is a weboldalnak, ugyanis nekem bizonyos új helyzetekben hatalmas segítséget tudott nyújtani, hogy más gazdik értik a problémám és hasonlóan gondolkoznak, mint én és az adott problémára hasznos tanácsokat esetleg praktikákat tudunk egymásnak átadni. Úgyhogy én minden kutyás illetve macskás gazdinak csak ajánlani tudom a háziállat portált, amely nem csak nekem de gazdik százainak nagyon nagy segítséget nyújtott! Akit bővebben érdekelne a háziállat portál az látogasson el https://www.pet4you.hu honlapjára.

A háziállat tartás problémái és a gyors megoldások

Én személy szerint minden háziállat tartónak csak ajánlani tudom a háziállat portál használatát. Mivel jelentős segítséget tud szinte minden témában nyújtani olyasfajta szerencsétlen kezdőknek, mint én és tapasztalt gazdiknak is egyaránt. Amit még mindenképpen ki szeretnék emelni, hogy nekem nagyon nagy segítséget jelentett az, hogy a szolgáltatók fül alatt rengeteg állatkórház, helyi kis rendelő, maszek állatorvos elérhetőségét illetve rendelési idejét is feltüntetik. Ráadásul ezek kipróbált, a közösségen belül folytonosan igénybe vett szolgáltatások, ami legalábbis az én álláspontom és tapasztalataim szerint egyfajta garancia arra, hogy ott azon a rendelésen feltehetőleg mínőségi praxissal találkozhatunk. Ez számomra egyébként rendkívül jelentős szempont, ugyanis én sem megyek el bármilyen orvoshoz és amennyiben lehetőségem adódik szinte mindig a magán rendelést választom. Úgy gondolom házi kedvencünk is megérdemli a lehető legjobb állatorvost, így nagyon hasznos, hogy a háziállat portálon keresztül, akár más kutya-macska tartók véleményét is kikérhetem az adott szolgáltatás mínőségéről, a gazdik pedig minden esetben készségesen válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

Úgy gondolom annak ellenére, hogy tényleg hatalmas felelősséggel jár a háziállattartás mégis életünk talán legjobb döntése volt, hogy bele vágtunk. Annyi örömet és szép pillanatot szerez nekünk a kiskutyánk, hogy maximálisan megéri érte minden bele fektetett energia, hiszen őáltala megtanuljuk milyen gondoskodni és felelősséget vállani valakiért.

Scroll to top